Hozzávalók (4 személyre):
500 g csiperke gomba
200 g darált sertéshús
400 g paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
100 g parmezán
800 g édesburgonya
100 ml tejföl
só, bors
oregánó, bazsalikom
1 evőkanál olaj
A gombák töltelékéhez az előző napi bolognai pizza feltétet használtam, eleve dupla adagot készítettem belőle. A pürét lila édesburgonyából főztem, ennek köszönhető a rózsaszín árnyalata.
Elkészítés:
A csiperkegombát megtisztítjuk és megmossuk. A szárát kicsavarjuk, és apróra vágjuk. 1 evőkanál olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát és az áttört fokhagymát, hozzáadjuk a darált húst és a gombaszárakat, majd erős tűzön fehéredésig pirítjuk. Rádobjuk a felaprított paradicsomot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, oregánóval és bazsalikommal ízesítjük. Fedő alatt, mérsékelt tűzön 20 percig pároljuk, aztán élénk tűzön, fedő nélkül elfőzzük a levét.
Az édesburgonyát héjában puhára főzzük, majd összetörjük és krémesre keverjük a tejföllel. A tölteléket a gombák kalapjába halmozzuk, majd olajjal kikent tepsire ültetjük. Megszórjuk a reszelt parmezánnal, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 percig sütjük. Salátával tálaljuk.
1 adag tartalmaz:
energia: 467 kcal
szénhidrát: 52 g
fehérje: 30 g
zsír:15 g
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.