Hozzávalók (4 személyre):
500 g alma
100 g xllit
1 db citrom leve
1 db tojás
30 g mazsola
70 g felaprított mandula
400 g teljes kiőrlésű búzaliszt
7 g élesztőpor
70 g vaj
250 g tehéntej 1,5 %
Elkészítés:
A meghámozott almát négyfelé vágjuk, magházát kiemeljük, húsát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A citromlével és a xilit felével lábosba tesszük, és kis lángon, fedő alatt pár percig pároljuk. Hozzáadjuk a mazsolát és a mandulát, majd hűlni hagyjuk.
A lisztet elkeverjük az élesztőporral. A tejet meglangyosítjuk, felolvasztjuk benne a vajat, majd a xilit másik felével, a tojással és egy csipet sóval a liszthez adjuk. Az élesztő futtatásához szükség van egy csipet cukorra is, ezt is a keverékhez adjuk. Sima tésztává összegyúrjuk, és meleg helyen, letakarva kb. 40 percig kelesztjük.
A megkelt tésztát jól átdolgozzuk, majd kevés liszttel megszórt gyúródeszkán kb. 30x35 cm-es téglalappá kinyújtjuk, és elosztjuk rajta az almás szószt. A rövidebb oldalánál fogva feltekerjük, és kb. 2 cm vastag szeletekre vágjuk. A csigákat sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük, és kb. 15 percig kelesztjük. Előmelegített sütőbe toljuk, 200 fokon kb. 20 percig sütjük. Kivesszük, és hagyjuk kihűlni.
1 csiga tartalmaz:
energia: 242 kcal
szénhidrát: 32 g
fehérje: 7 g
zsír: 9 g
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.